Sziasztok!!
Vettelt 2011-ben először legyőzték! A rajtnál a két mclarenes simán elhúzott Vettel mellett, és a harmadik helyre kényszerítették a német pilótát. A futam végeredményére, de az egész versenyre igaz, hogy a feltett gumik állapota és típusa döntött el mindent. A verseny legnagyobb meglepetése Mark Webber lett, aki a tegnapi rosszul sikerült időmérő után fantasztikus helyezést ért el a viadalon!! A 18. helyről a harmadik, azaz a dobogó legalsó fokára tornázta fel magát! Schumacher klasszikus mozdulatokkal verte vissza az őt támadó Alonsot, végül ugyan a spanyol megelőzte, de azt meg kell jegyezni, hogy ez volt a német veterán legszebb csatája eddig!
Voltak kisebb koccanások, de egyik sem volt annyira súlyos, mint amikor Button benézett a Red Bull Racing szerelőihez egy potya kerékcserére! Először én is meglepődtem, de most már tudom mi állhatott ennek a hátterében. Hát az, hogy Button nemcsak arra jött rá eddig, hogy a RBR-Renault istálló pilótái a leggyorsabbak, hanem, hogy a szerelői is nagyon tudnak! Így már egészen világos, nem??!! Beáll az őt üldöző pilóta szerelői elé, hogy a másik ezzel is veszítsen időt!!! Na, de a viccet félretéve, azért ez elégé durva hiba a pilóta részéről! Gyulám is emlegette, hogy amikor Button bejött kereket cserélni túlságosan is a visszapillantót figyelte Vettel miatt, és ezért nem tudott figyelni teljesen a bokszkiálláshoz tartozó "leparkolásra".
Összegezve: Mégis megérte háromszor leírom az eddigi futamok előtt, hogy Hamiltonnak sikerülhet Vettelt legyőzni! Most három hetes szünet következik a F1-ben;( Nézzétek minden vasárnap a Magyar Autósport Magazint az RTL KLUB-on és természetesen addig is tartsatok velem, mert a Play F1 nem áll le!!
Kínai Nagydíj végeredménye:
Hely | Versenyző | Csapat | Idő/Különbség |
1 | Lewis Hamilton | McLaren | 1h36:58.226 |
2 | Sebastian Vettel | Red Bull | +5.198 |
3 | Mark Webber | Red Bull | +7.555 |
4 | Jenson Button | McLaren | +10.000 |
5 | Nico Rosberg | Mercedes-Benz | +13.448 |
6 | Felipe Massa | Ferrari | +15.840 |
7 | Fernando Alonso | Ferrari | +30.622 |
8 | Michael Schumacher | Mercedes-Benz | +31.206 |
9 | Vitaly Petrov | Renault | +57.404 |
10 | Kamui Kobayashi | Sauber | +1:03.273 |
11 | Paul di Resta | Force India | +1:08.757 |
12 | Nick Heidfeld | Renault | +1:12.739 |
13 | Rubens Barrichello | Williams | +1:30.189 |
14 | Sébastien Buemi | Toro Rosso | +1:30.671 |
15 | Adrian Sutil | Force India | +1 kör |
16 | Heikki Kovalainen | Lotus | +1 kör |
17 | Sergio Perez | Sauber | +1 kör |
18 | Pastor Maldonado | Williams | +1 kör |
19 | Jarno Trulli | Lotus | +1 kör |
20 | Jérôme d'Ambrosio | Virgin | +2 kör |
21 | Timo Glock | Virgin | +2 kör |
22 | Tonio Liuzzi | HRT | +2 kör |
23 | Narain Karthikeyan | HRT | +2 kör |
Nem ért célba: | |||
Jaime Alguersuar | Toro Rosso |
Érdekesség:
Ha már kínánál tartunk!! Igaz ő japán pilóta volt:)