Üdvözlöm a kedves látogatókat a blogon!
Ezen a blogon a F1-gyel és ritkán a magyar autósporttal kapcsolatos eseményekről saját véleményemet, meglátásomat, vagy csak már-már beteges agymenéseimet olvashatjátok el;) Saját amatőr autós videóimat is itt mutatom be!
Elérhetőség: gbatkai@gmail.com
Lájk, ha neked is tetszik!!
Friss topikok
BigBeer96:
@tanita: Hát, remélem, hogy Kiminek nem kell annyi idő, mint Schumachernek, hogy visszaszokjon a F... (2012.03.19. 09:47)Kezdődik a F1...
Vettel már megint nyert, de az a jóslatom, amelyben azt mondtam, hogy a Red Bull fél a Ferraritól, beigazolódott. Összességében unalmas verseny volt, de az élen folyó Webber-Alonso csata lázban tudta tartani a spanyol közönséget. A verseny hőse Alguersuari,a aki ebben a szezonban a második nyolcadik helyezettét szerezte meg, így elbizonytalanítva a Toro Rosso vezetőségét, jövőjéről a csapatnál. Schumacher versenye azon úszott el, hogy Petrovval koccant. Az első légterlőszárnya ott fityeget, de Schumi egy utolsó előzést még végrehajtott bokszkiállása előtt. És ennyi ennél többet erről a futamról képtelen vagyok írni:( Ez az én hibám:( Na, de egy hét múlva World Series by Renault hétvége a Hungaroringen, és én ott leszek a vasárnapi versenyeken!! Utána megint egy hét elteltével választ kapunk arra, hogy az FIA megtudja-e fogni Vettelt a szabályváltoztatásokkal. Tartsatok velem addig is!!!
Végeredmény:
Hely
Pilóta
Istálló
Különbség
1
Sebastian Vettel
Red Bull
1:39:36.169
2
Fernando Alonso
Ferrari
+10.891
3
Mark Webber
Red Bull
+27.255
4
Lewis Hamilton
McLaren
+46.190
5
Felipe Massa
Ferrari
+51.705
6
Jenson Button
McLaren
+1.00.000
7
Nico Rosberg
Mercedes
+1.38.000
8
Jaime Alguersuari
Toro Rosso
+1 kör
9
Adrian Sutil
Force India
+1 kör
10
Nick Heidfeld
Renault
+1 kör
11
Sergio Perez
Sauber
+1 kör
12
Rubens Barrichello
Williams
+1 kör
13
Sebastien Buemi
Toro Rosso
+1 kör
14
Paul di Resta
Force India
+1 kör
15
Vitalij Petrov
Renault
+1 kör
16
Kamui Kobayashi
Sauber
+1 kör
17
Michael Schumacher
Mercedes
+1 kör
18
Pastor Maldonado
Williams
+1 kör
19
Heikki Kovalainen
Lotus
+2 kör
20
Jarno Trulli
Lotus
+2 kör
21
Timo Glock
Virgin
+2 kör
22
Jerome D'Ambrosio
Virgin
+2 kör
23
Vitantonio Liuzzi
HRT
+3 kör
24
Narain Karthikeyan
HRT
+3 kör
Érdekesség: Ilyen egy f1-es kocsi hngja élőben, maikor 300km/h-val száguld feléd:) Csak azt tudom mondani, hogy gyertek, mert ez egy hatalmas élmény minedkinek, nem cska a magamfajta F1 örülteknek:D
Talán azért vártuk legjobban Valenciát, mert a Nemzetközi Automobil Szövetség itt akarta betiltani az időmérő, és a futam közötti motorbeállításokkal való babrálást. Mit vár ilyenkor a tisztelt nagyérdemű, mi fog történi?? Vajon a világbajnoki pontverseny éllovasa tud-e megint ugyanolyan magas színvonalon autózni, mint az utóbbi futamokon??? Megtartja-e óriási előnyét a többiekkel szemben??
Hát persze, igen!! Vettel mintha mi sem történt volna olyat adott a komplett mezőnynek, hogy rossz volt nézni. Ő volt az egyetlen, aki 1 perc 37 másodperc alatti időt tudott futni. Hiába már az istenek sem tudnak hatni az F1 történéseire. De majd A Brit Nagydíjon megmutatják Vettelnek, hogy ki a főnök:) Most már nyíltan kijelenthető, hogy innentől kezdve, amit Vettel művel, az már nem a hiper szuper mega ultra király autója érdeme, ha nem csak és kizárólag az övé, és a csapaté! Ő már nem az a zöldfülű újonc, akit 2010-ben a forradalmian új rajtolási technikájával megismerhetünk. Olyan versenyzővé vált, aki egy világbajnokhoz méltó eredményeket tud produkálni! Egy kicsit olyan érzésem van, mintha Vettel 2011 fiatal Michelael Schumachere lenne. Elképzelhető, hogy egykor majd ő lesz mindenidők legsikeresebb F1-es pilótája, de ez attól függ, hogy mindig olyan kocsija legyen, amelyben van elég kakaó, és képes vele világbajnokságot nyerni. Most a Red Bull totálisan garantálja számára azt, ami egy VB megnyeréséhez kell. Az azért érezhető a fiatal németen, meg úgy a saját csapatán is, hogy nem töretlen a magabiztosságuk, hiába a pókerarcozás azzal, hogy ők nem tartottak ettől a szabálymódosítástól Valenciában. Amikor ki ment Vettel még egy utolsó gyorskörre a Q3, zsebében toronymagasan legjobb köridővel, akkor azt gondoltam magamban, oké fél attól, hogy a csapattársa Mark Webber megveri. Amikor már a bokszutcában szakértői szemmel erősen áttanulmányozta Fernando Alonso kocsijának a pilóta fülkéjét, akkor már biztos voltam benne, a Red Bull tart egy kicsit a Ferraritól valamiért. Mondjuk igaz, szemmel látható a javulás a Ferrarinál Kanada óta! Ugyan ez mondható el a Mercedes GP-ről Schumacherrel. Nagyon rá érzett a versenyzésre Montrealban, és itt Valenciában is nem az a, húúú de nagyon jól, de jól teljesít. Hamiltonnak végre megint sikerült egy normális helyezést elérnie az időérőn, és remélem, hogy még jobbat tud majd elérni holnap a viadalon. Webber szintén egy nagyon jó helyezést ért el, a tőle már megszokott negyedik helyezettet most egy második helyezette cserélte. A szabályváltoztatás ellenére Red Bull első sort láthatunk holnap a rajtkockán, utánuk Hamilton, és a két Ferrari Alonso és Felipe Massa személyében.
Az FIA mint tudjuk a diffúzorokkal való varázslást akarja betiltani a Brit Nagydíj kezdetével, de már itt Valenciában is szigorítja a szabályt, melynek következménye még az is lehet, hogy a világbajnoki pontverseny fiatal éllovasát harcra kényszerítse vetélytársival szemben.
Mint egy kis olvasás után megtudtam a fúvott diffúzor működési elve abból áll, hogy a megfelelő irányba állított kipufogóból kiáramló forró levegő beáramlik a hátsó diffúzorba, és így plusz leszorító erőt nyerhetnek vele a pilóták. Természetesen a kipufogóból nem minidig ugyanannyi gáz áramlik ki, így a kocsi irányítása labilissá válhat, ezért kitalálták a pillangó szelepet a mely képes állandó nagy áramlású gáz kibocsájtás elérni, na meg egy kicsit bütyköltek a gázpedált, és a motort összekötő elektronikai kapcsolaton. Így ˇ"becsapva" a motort a kipufogóból akkor is nagy áramlással távozhat a forró égéstermék, amikor nem nyomják padlóig a gázpedált.
Tavaly a Hungaroringen volt az a felvetett pletyka, hogy a Red Bullnak és az őket "másoló" Ferrarinak sokkal alacsonyabban van az első légterelő szárnya, mint a többi csapatnak! A különbség valóban szemmel láthatóvolt.
Az FIA ellenőrizte a szárnyakat, és szabályosnak találta, így mehetett tovább Vettel, és a RBR-Renault hódító hadjárata.
Most
2011-ben a Red Bullnál ugyan ez a helyzet, csak most azért, mert így csináltak helyet a diffúzorban a kipufogónak.
Így a kocsi hátulja magasabb, és az eleje jobban előre dől, mint a többi istálló autója.
A Silverstone-ban érvénybe lépő szabályváltoztatás is hangzik:
Tiltott az a kipufogó rendszer, amelyekben gázelvételkor 10°%-kal nagyobb a pillangószelep nyitva állása, és jövőre minden csapat köteles felül kivezetni a kipufogót.
Valenciában az FIA betiltja a motorbeállításokkal való babrálást az időméeő, és a futam között. Ezzel a döntéssel egy kicsit olyan érzésem van, mintha az FIA-t saját szövetségesemnek tudhatnám. Mintha az FIA is mindent elkövetne azért, hogy a Red Bull-t visszafogja, és a többi csapatnak is legyen esélye megverni őket.
Az első szabadedzést Webber nyerte, ahol Vettel csak a tizenhatodik lett, a másodikat Alonso nyerte, ahol vettel a harmadik helyen zárt. Beválni látszik az FIA szabályváltoztatása, de okosabbak leszünk az időmérő után:)
Érdekesség: Mivel holnaphoz egy hétre veszi kezdettét a kétnapos 2011-es WSR Hungaroringen megrendezett Renault hétvége, ezért úgy gondoltam egy kis toborzó célzattal kirakom ezt a videót. A JEGYEKET LE LEHET TÖLTENI, ÉS KI KELL NYOMTATNI. TELJESEN INGYENES AZ EGÉSZ!!!!!!!!
Nagyon jó futamot láthatunk tegnap!!! Megkockáztatom, hogy ennél nem is lesz jobb ebben az idényben, vagy legalábbis még egy ilyen biztos nem.
Az időmérőről, és a szabadedzésekről most nem írnék, mert semmi érdekes nem történt. A futamot a Safety Car mögül indították, és utána következet az első koccanás a Webber- Hamilton incidens, ami ugyan verseny baleset volt, de a versenybírók megbüntetették volna Hamilton érte. Ez viszont nem következett be, mert Button, és ismét Hamilton összeakadtak, ez már végzetes volt a 2008 világbajnok számára, mert hátsó felfüggesztés eltört a kocsin, és képtelen volt folytatni a versenyt.
A 25. körben megszakították a versenyt, és a pilóták felálltak a rajtrácsra. Vettel, Kobajasi, Massa volt az első három. Talán Kobajasinak jött a piros lámpa a legjobban, mert lecserélhette az amúgy a verseny eleje óta használt gumiijait. Ez alatt a piros lámpás megszakítás alatt nagyon vicces dolgokat lehetett látni a pályán. A Mercedes GP kocsija fölé 5 perc alatt komplett sátra emeltek, a Ferrari versenygépeit "betakarták", és a pilóták helyére szerelőket ültettek, a McLarennél pedig enni- és innivalót osztottak :) Hosszú storyizgatások után a kommentátoroknak újra lett miről beszélgetni, és a versenyt újraindították. de még így is hosszú körözés vár a versenyzőkre a Safety Car mögött. miután végleg elengedték a pilótákat versenyezni Kobajasi, és Massa Megcsúszott, és Schumacher ezt ügyesen kihasználva mindkettőjüket megelőzte. Később aztán Webber és Button megelőzte Schumachert, és így elvették tőle a második helyezést. Button az utolsó körben megelőzte Vettelt, mivel az először az idényben hibázott, és kicsúszott, és így beigazolta, azt hogy Hamilton tévedett!! Nem ő az egyetlen kihívója Vettelnek, hanem a csapattársa is a másik mclarenes is képes megveri a németet!! Így hát kijelenthető, hogy a McLaren veszéllyel fenyegeti Vettelt, és az ő sikersorozatát.
Sziasztok!! Michelisz Norbert első repülő rajtos futamán az ötödik helyről a másodikra kapaszkodott fel. Ez szép és jó, de nem a miatt lett második, hogy nagyon jó versenyző, hanem azért, mert a tavalyi világbajnok Yvan Muller (Chevrolet Cruze) megcsúszott, és így a mellette haladó néhány versenyzőt a külső ívre szorította, ahol Norbi szépen elhúzott, és az élen haladó Alain Menu-t (Chevrolet Cruze) vette célba. Így a második dobogós helyezettet érte el.
A második állórajtos futam, már nem mondható ennyire szerencsésnek. A rajtot remekül elkapva Michelisz a célegyenes végén későn fékezett, és marokkói versenyzőnek Mehdi Bennani BMW-jének ütközve a fűre csúszott, és az élen haladó Kristian Poulsennek hátulról meglökve ütközött. Az első körben elkezdett szakadni az eső, és a slick gumis pilóták nem tudtak normálisan a pályán maradni, ezért a futamot leállították. Eközben Michelisz kocsiját a boxban javították. Később száraz gumival visszatérhetett a pályára, de csak a 15. lett. A második verseny nagyon izzasztó volt, de nem csak a rajt, és Norbi ütközése miatt, hanem egy nyúl is beszállt a versenybe, igaz csak igen rövid időre!! Biztosan megpróbált Safety Car lenni, csak a versenyzők nem maradtak mögötte :D Összegezve nagyon jó versenyt láthatunk, és elmondhatom, hogy mindenki bánhatja, aki nem ment ki, és nem látta élőben a versenyt, mert gyakorlatilag minden a kilátókon álló nézők szeme láttára történt.
A múlt heti monacói közvetítés végén hallhattátok, illetve a Magyar Autósport Magazinban is, hogy ezen a hétvégén a WTCC ( FIA Túraautó Bajnokság) ellátogat a Hungaroringre!! Van nekünk egy magyar pilótánk is ebben a bajnokságban, de ezt valószínűleg, már ti is nagyon jól tudjátok. Michelisz Norbert a Zengő Dension Team magyar pilótája amelyben egy BMW 320-assal vesz részt a világbajnokságban. A túraautók nem igazán állnak közel hozzám, és sosem érdeklődtem a túraautózás iránt, de mint minden magyar autósport kedvelőnek az a fontos nekem is, hogy teljesen mindegy, hogy melyik bajnokságban, vagy melyik szériában, de ha magyar versenyzőről van szó, akkor természetes, hogy utána nézünk a dolognak, vagy akik olyan helyzeten vannak akár ki is mennek a versenyeket megnézni. Michelisz az első versenyen az ötödik, a másiknak, pedig a hatodik helyről vághat neki. A belépés a versenyre ingyenes, és még az RTL KLUB is közvetíteni fogja mindkét futamot.
HAJRÁ NORBI!!!!
Érdekesség: Michelisz Norbi interjú a hungaroringi futam előtt.
Bocsánat, de a szabadidőm nem engedte, hogy hamarabb megírjam ezt a bejegyzést, így most késve ugyan, de bepótolom!!
Kezdjük talán Vettellel!! A 16. körben felrakott lágy gumijaival Petrov balesetéig (67. körben) bírta Alonso, és Button által rá nehezedő nyomást!! Ami azt jelenti, hogy kb. 50-51 körig úgy tudott versenyezni MONACOBAN, hogy közben még támadták is rendesen, ráadásul lágy gumival!!!!!!!! Ti valószínűleg lehet, hogy tudjátok, vagy legalábbis sejtitek, hogy én nem nagyon vagyok oda Vettelért, pláne, hogyha minden versenyhétvégén ő nyer, de ezzel a teljesítménnyel, már nekem is bizonyított, hogy valamit tud!! Egyszerűen fel nem fogom, hogy hogyan csinálta!! Tudom, hogy korai lenne még kimondani, de szerintem legbelül mindenki határozottan érzi, hogy bizony Vettel lesz 2011 világbajnoka, és ez ellen csak egy valaki tudna talán tenni valamicskét.
Hamilton eddigi talán legrosszabbul sikerült versenyét láthattuk. A 7. helyről indult, és hosszas kínok árán a 6. helyen futott be. Több pilótával is csúnyán, és hangsúlyozom nagyon CSÚNYÁN összeakaszkodott, köztük Maldonadóval, a brazil veterán Barrichelloval is!! Pedig kijelentette a futam előtt, hogy ő Vettel egyetlen valódi ellenfele. Mostanában Hamilton folyton vádaskodik, először a Toro Rossot azzal, hogy direkt segítettek a Red Bullnak, mint "B csapat", aztán Schumachert, hogy még Spanyolországban lekörözéskor a fiatal honfitársának a pontverseny éllovasának próbált segíteni, és most azt a négy pilótát is, akikkel összetűzésbe került a monacói viadalon, hogy csak azért pikkelnek rá, mert fekete??!! Hamiltont én nem ilyen embernek ismertem, bár mindenkinek lehet rossz napja:)
Petrov balesetéről sokáig lehetett találgatni, hogy vajon miért jött be a Medical Car a pályára, és hogy kihez. Petrov fejét a letörő kerék fejbe vágta, de szerencsére nem lett semmi baja, és csak a lába szorult be, és ezért tudták nehezen kiszedni a kocsiból.
Hát, túl vagyunk egy újabb Monacói Nagydíjon!!! Nagyon jó verseny volt, és minden percét élveztem, és szerintem ti is. A következő helyszín Montreal a Notre-Dame szigeten, egy másik nagyszerű helyszín. Addig is további jó szórakozást kívánok nektek az F1-hez, és maradjatok továbbra is velem:D
Sergio Perez a mexikói idelyi újonc, és Sauber pilótája ma két perccel az időmérő edzés Q3-as szakaszának a leintése előtt súlyos balesetet szenvedett a 10-es kanyarban (Nouvelle Chicane kanyarban). Az agyrázkódáson, és a combzúzódásán kívül más nagyobb baja nem lett Sergionak. Sajnos a futamon sem indulhat, de az a lényeg, hogy jól van. Sergio, amúgy nagyon babonás pilóta!! Számos karkötője van, amelyek nélkül még egyetlen versenyen sem volt hajlandó elrajtolni.
A mexikói újoncnak szerencsére nagyobb nem lett baja!
Itt megnézhetitek a baleset megrázó képeit:
Vettel lett az első, utána Jenson Button, és a harmadik helyen Mark Webber a Red bull színeiben. Schumacher változtatott szokásain, és az átlagos 9 vagy 10 rajtkockáit leváltva most az ötödik helyről indulhat. Bíztam benne, hogy Vettelt meg tudják majd fogni valahol, de a sajnálatos baleset miatt az élcsapatok versenyzői egy kicsit kiestek a pikszisből, és nem tudták megdönteni vettel amúgy is csillagászati köridejét. Azt viszont remélem, tudjátok, hogy Monaco egy olyan helyszín, ahol bármi megtörténhet, így hát nem kizárt, hogy nem vettel fogja megnyerni a viadalt, hanem valaki más. Hiszen nagyon könnyű itt ezen a pályán a csúcsról a nullára visszaesni úgy, hogy nem lehet utána visszakapaszkodni. ilyen eset volt 1988-ban a verseny hajrájában 53 másodperces előnnyel vezetett Prost előtt, de az alagút előtti 8-as kanyarban (Portier kanyar) nem figyelt oda, és a szalagkorlátnak ütközve kiesett!! Szóval minden megtörténhet. Érdemes lesz odafigyelni Kamui Kobajasira, akiről, mint tudjuk olyan előzésbe is bele mer vágni, amit a többi pilóta kétszer is meggondol előtte. Biztos lesznek balesetek, és a Safety Car is lehet, hogy be fog jönni, akár többször is. Addig is nézzétek a Magyar Autósport Magazint és után meg az F1-et is!! Jó szórakozást kívánok!!
Időmérő végeredménye:
Hely
Versenyző
Csapat
Idő
1
Sebastian Vettel
Red Bull
1'13.556
2
Jenson Button
McLaren
1'13.997
3
Mark Webber
Red Bull
1'14.019
4
Fernando Alonso
Ferrari
1'14.483
5
Michael Schumacher
Mercedes-Benz
1'14.682
6
Felipe Massa
Ferrari
1'14.877
7
Lewis Hamilton
McLaren
1'15.280
8
Nico Rosberg
Mercedes-Benz
1'15.766
9
Pastor Maldonado
Williams
1'16.528
10
Sergio Perez
Sauber
1'15.482
11
Vitaly Petrov
Renault
1'15.817
12
Rubens Barrichello
Williams
1'15.826
13
Kamui Kobayashi
Sauber
1'15.973
14
Paul di Resta
Force India
1'16.118
15
Adrian Sutil
Force India
1'16.121
16
Nick Heidfeld
Renault
1'16.214
17
Sébastien Buemi
Toro Rosso
1'16.300
18
Heikki Kovalainen
Lotus
1'17.343
19
Jarno Trulli
Lotus
1'17.381
20
Jaime Alguersuari
Toro Rosso
1'17.820
21
Timo Glock
Virgin
1'17.914
22
Jérôme d'Ambrosio
Virgin
1'18.736
23
Narain Karthikeyan
HRT
----------
24
Tonio Liuzzi
HRT
----------
Saját köridők:
Helyszín:
Saját köridők
2011-es legjobb körídők
Bahrein (márc. 13)
Melbourne (márc. 27)
1.30.106
1.23.529 Vettel
Malajzia (ápr.10)
1.31.924
1.34.870 Vettel
Sanghai (ápr. 17)
1.35.827
1.33.706 Vettel
Isztambul (máj. 8)
1.27.735
1.25.049 Vettel
Barcelona (máj. 22)
1.21.777
1.20.981 Webber
Monaco (máj. 29)
1.17.214
1.13.556 Vettel
Érdekesség:
Remélem Schumacher a mai napon is valamilyen ehhez hasonló teljesítményt fog nyújtani nekünk. de erre kevés az esély.
Monaco a kedvenc pályám!!! Nemcsak azért, mert itt Aytron Senna (a kedvenc pilótám) még mindig a legjobb, hanem azért is, mert ez a pálya minden versenyzőnek az F1-ben a legnagyobb kihívás!!! Tudom, de valószínűleg sosem fogom megtapasztalni, hogy nagyon nehéz úgy versenyezni ezen pályán, hogy a kocsi egészben maradjon, ráadásul 160 Km/óra átlagsebeséggel, a szűk utcákon!!! Na ezért Senna itt a király!!
Az első két szabadedzés végeredménye más és más lett. Az első azért volt izgalmas, mert Alonso nagyon közel tudott kerülni Vettelhez, és kétséges volt a német győzelme! Egyébként A spanyol mondott valami olyasmit a barcelonai futam után, hogy itt Monacoban nem fognak annyira kijönni, megmutatkozni a Ferrari gyengeségei, mint más pályákon. Az egyes kanyarnál a versenyhétvége előkészületei közben egy teherautó kigyulladt, és ezért a kanyar egy kis részét újra kellett aszfaltozni. Ez a kis rész pont a fékezési zónában van ezért könnyen sérül, és ez veszélyeztetheti a pilótákat, hiszen egy F1-es autó hatalmas erőt fejt ki arra a felületre, amin áthalad, pláne, ha még fékezést is ezen a ponton hajtják végre a pilóták.
1. szabadedzés végeredménye:
Hely
Versenyző
Csapat
Idő
Kör
1
Sebastian Vettel
Red Bull
1'16.619
25
2
Fernando Alonso
Ferrari
1’16.732
24
3
Nico Rosberg
Mercedes-Benz
1’17.139
20
4
Felipe Massa
Ferrari
1’17.316
24
5
Lewis Hamilton
McLaren
1’17.350
23
6
Jenson Button
McLaren
1’17.534
24
7
Pastor Maldonado
Williams
1'18.527
30
8
Adrian Sutil
Force India
1’18.578
24
9
Vitaly Petrov
Renault
1’18.733
16
10
Michael Schumacher
Mercedes-Benz
1’18.805
14
11
Nick Heidfeld
Renault
1’18.928
19
12
Sébastien Buemi
Toro Rosso
1’19.234
24
13
Rubens Barrichello
Williams
1’19.395
24
14
Daniel Ricciardo
Toro Rosso
1’19.463
25
15
Kamui Kobayashi
Sauber
1’19.768
25
16
Sergio Perez
Sauber
1’19.792
26
17
Heikki Kovalainen
Lotus
1’20.083
23
18
Jarno Trulli
Lotus
1’21.116
27
19
Paul di Resta
Force India
1'21.548
32
20
Jérôme d'Ambrosio
Virgin
1’21.758
31
21
Timo Glock
Virgin
1’21.815
17
22
Tonio Liuzzi
HRT
1’22.840
13
23
Narain Karthikeyan
HRT
1'23.885
37
24
Mark Webber
Red Bull
----------
3
Egy valamit nem értek!! Ezt az egyik olvasótól hallottam, hogy ugye Mark Webber váltó hiba miatt nem tudott mért kört futni, és így lett utolsó. De ha HÁROM kört futott, akkor hogy a fenébe nincs mért köre??!! Lehet, hogy háromszor ment ki a box utcából, és így lett három köre, vagy volt egy felvezető köre, és utána nekirugaszkodott a gyors körének, és ennek a körnek a végén jött be a box utcába, mert valami nem stimmelt a kocsival, és utána kijött megint a boxból, és ezzel az elkezdett kör végén végegesen vissza is ment a box utcába?? Hmm.. Nem tudni.. De nem is érdekes, csak úgy érdekelne. majd ha egyszer találkozom Markkal, majd megkérdezem tőle:)
Alonso jóslata beigazolódott, és az első helyen végzett a második szabadedzésen, mögötte Hamilton, és a harmadik helyen Nico Rosberg a Mercedesével. Barcelona óta tudjuk, hogy a szabadedzések eredményeiből levont kővetkeztetések mennyit érnek. Én csak remélni tudom, hogy vagy a Ferrari, vagy a McLaren, vagy a Mercedes, vagy bármelyik másik csapat a Red Bullon kívül meg fogja tudni szerezni a P1-es pozíciót, mert általában Monacóban azé a futamgyőzelem, akié a pole pozíció.
2. szabadedzés végeredménye:
Hely
Versenyző
Csapat
Idő
Kör
1
Fernando Alonso
Ferrari
1'15.123
42
2
Lewis Hamilton
McLaren
1'15.228
33
3
Nico Rosberg
Mercedes-Benz
1'15.321
44
4
Jenson Button
McLaren
1'15.448
38
5
Sebastian Vettel
Red Bull
1'15.667
46
6
Felipe Massa
Ferrari
1'15.781
45
7
Michael Schumacher
Mercedes-Benz
1'16.356
33
8
Mark Webber
Red Bull
1'16.642
42
9
Adrian Sutil
Force India
1'17.101
46
10
Nick Heidfeld
Renault
1'17.126
38
11
Vitaly Petrov
Renault
1'17.337
35
12
Sergio Perez
Sauber
1'17.541
47
13
Rubens Barrichello
Williams
1'17.570
39
14
Sébastien Buemi
Toro Rosso
1'17.581
32
15
Pastor Maldonado
Williams
1'17.633
49
16
Kamui Kobayashi
Sauber
1'17.706
37
17
Jaime Alguersuari
Toro Rosso
1'17.789
43
18
Heikki Kovalainen
Lotus
1'18.266
50
19
Jarno Trulli
Lotus
1'18.490
39
20
Paul di Resta
Force India
1'19.053
15
21
Jérôme d'Ambrosio
Virgin
1'19.185
40
22
Timo Glock
Virgin
1'19.338
35
23
Narain Karthikeyan
HRT
1'22.066
33
24
Tonio Liuzzi
HRT
-----------
0
Érdekesség: Senna Monacoban a JPS Lotussal!!!!
A videóban Senna 1986-os monacoi köre látható, de amit fontos meg jegyezni, hogy a mai pilóták is ilyen köröket futnak a 2011-es kocsijaikkal. Tudom, tudom, hogy más volt a volt a vonalvezetés, meg hogy a turbómotorok, de higgyétek el nekem Senna okkal volt ilyen jó!! Érdemes megfigyelni, hogy milyen könnyedén előzgeti az autókat a szűk kis utcákon!! Fantasztikus amit művelt!!! A videó végén, még int is egyet az egyik pilótának, és ezzel nekem vég megnyerte a tetszésemet!!!
Most még megy a tv-ben a dobogósok interjúja, de már nem tudtam tovább nézni!! Sajnos tegnap nem volt időm írni nektek a Szabadedzések, és az időmérő esemény dús pillanatairól, de most afféle versenyhétvége összefoglaló formájában ezt is bepótolom.
Szabadedzések:
Nem fogom szaporítani a szót!!! Az első kettőt Mark Webber, és az utolsót csapattársa Sebastian Vettel nyerte!!! Ezekből az eredményekből még nem lehetett hosszú távú biztos következtetéseket levonni, de sejthető volt, hogy Red Bull első sor lesz!!!
Időmérő edzés:
Webber indulhatott P1-es pozícióból, utána csapattársa Vettel , és a harmadikként Lewis Hamiltont intették le . Nick Heifeld a Lotus-Renault pilótája a harmadik szabadedzésen történtek miatt nem indulhatott az időmérőn, és így az utolsó helyről kezdhette meg ma a versenyt. Pastor Maldonado a kilencedik rajkockáról indulhatott ma, de a csapattársa a Veterán brazil pilóta Ruberns Barrichello csak tiz rajthellyel hátrébb a tizenkilencedik rajtkockát szerezte meg az időmérő edzésen. ami még meglepő volt, hogy Heikki Kovalainen bejutott a Q2-be Lotus-Cosworth-jával, és a számára nagyon előkelő tizenötödik rajtkockát szerezte meg.
Spanyol Nagydíj: Időmérő edzés végeredménye:
Hely
Versenyző
Csapat
Idő
Körök
Q3
1
Mark Webber
Red Bull
1'20.981
12
2
Sebastian Vettel
Red Bull
1'21.181
13
3
Lewis Hamilton
McLaren
1'21.961
12
4
Fernando Alonso
Ferrari
1'21.964
15
5
Jenson Button
McLaren
1'21.996
12
6
Vitaly Petrov
Renault
1'22.471
14
7
Nico Rosberg
Mercedes-Benz
1'22.599
14
8
Felipe Massa
Ferrari
1'22.888
15
9
Pastor Maldonado
Williams
1'22.952
14
10
Michael Schumacher
Mercedes-Benz
-----------
Q2
11
Sébastien Buemi
Toro Rosso
1'23.331
6
12
Sergio Perez
Sauber
1'23.467
9
13
Jaime Alguersuari
Toro Rosso
1'23.794
9
14
Kamui Kobayashi
Sauber
1'23.802
8
15
Heikki Kovalainen
Lotus
1'25.503
6
16
Paul di Resta
Force India
1'26.226
13
17
Adrian Sutil
Force India
1'26.671
13
Q1
18
Jarno Trulli
Lotus
1'26.621
4
19
Rubens Barrichello
Williams
1'27.010
5
20
Timo Glock
Virgin
1'27.415
8
21
Tonio Liuzzi
HRT
1'27.909
9
22
Narain Karthikeyan
HRT
1'28.008
9
23
Jérôme d'Ambrosio
Virgin
1'28.656
5
24
Nick Heidfeld
Renault
-----------
0
Futam:
A negyedik helyről induló Fernando Alonso meglepően lerajtolta Hamiltont, és minda két Reb Bullt!! Szinte hallani lehetett, hogy a spanyolok őrjöngtek a kiláton. Nem hiába, Alonso a favorit!!!! Voltak kisebb csaták, de a legvére menőbb az utolsó "drámai" körökben voltak vélhetők felfedezni! A Vettel vs. Hamilton csata nagyon izgalmas volt számomra, annyira, hogy a távirányító majdnem kettétört a kezemben:) Most Monacóig kiszurkoltam magam!! Bevallom, hogy nem nagyon kedvelem Vettelt, de biztosan emlékezünk még arra, hogy Schumacher is valahogyan így kezdte a sikersorozatát! Majd Vettelnek is jön majd egy olyan pilóta, vagy csapattárs, aki meg tudja szorongatni, és képes tartósan legyőzni!! Nem azért, Vettel jó pilóta! Az egyik Legjobb a mostani mezőnyben, de ez már az ötödik futam, és őt már négyszer láttuk a dobogón győztesként!! Ha ez így lesz az egész idényben, márpedig így lesz, akkor nagyon unalmas viadalok várnak még rám és rátok a TV előtt, a szerencsésebbeknek a kilátón:D De ez még mindig nem biztos, és most szíves engedelmetekkel elkezdenék egy kicsit kombinálni. Lehet, hogy a RBR-Renaultnak a KERS lesz a halála, mert egyfolytában ez romlik el, vagy nem is működik a versenyek alatt. Szóval Szerintem a KERS a leggyengébb pontja a Red Bullosoknak, és ezt a mostani változtatások fényében nagyon szépen ki lehet használni. Igaz vettelnek az utolsó két-három körben nem működött a KERS-e, és még így sem lehetett megelőzni.
Hely
Versenyző
Csapat
Idő/Különbség
1
Sebastian Vettel
Red Bull
1h39:03.301
2
Lewis Hamiltonr
McLaren
+0.630
3
Jenson Button
McLaren
+35.697
4
Mark Webber
Red Bull
+47.966
5
Fernando Alonso
Ferrari
+1 kör
6
Michael Schumacher
Mercedes
+1 kör
7
Nico Rosberg
Mercedes
+1 kör
8
Nick Heidfeld
Renault
+1 kör
9
Sergio Perez
Sauber
+1 kör
10
Kamui Kobayashi
Sauber
+1 kör
11
Vitalij Petrov
Renault
+1 kör
12
Paul di Resta
Force India
+1 kör
13
Adrian Sutil
Force India
+1 kör
14
Sebastien Buemi
Toro Rosso
+1 kör
15
Pastor Maldonado
Williams
+1 kör
16
Jaime Alguersuari
Toro Rosso
+2 kör
17
Rubens Barrichello
Williams
+2kör
18
Jarno Trulli
Lotus
+2 kör
19
Timo Glock
Virgin
+3 kör
20
Jerome D'Ambrosio
Virgin
+4 kör
21
Narain Karthikeyan
HRT
+5 kör
Nem értek célba
Felipe Massa
Ferrari
58. körben
Heikki Kovalainen
Lotus
48. körben
Érdekesség:
Kiss Pál Tamás ugyan itt Barcelonában rajt cél győzelmet aratott!!
Rajt:
u.i:
BOCSÁNATOTT KÉREK EZÉRT A FORMÁÉRT, AMIBEN LÁTHATJÁTOK EZT A BEJEGYZÉST, DE ILYEN, HOGYHA A BLOG.HU MEGBOLONDUL :s